IMV ECO System – Hagyományos vibrációs-tesztrendszerek

A rázórendszereket mindig, mint különálló részegységekként tervezték; erősítő, rázóhenger, hűtőventilátor, vezérlő.

IMV ECO rázórendszerek

Egy hagyományos vibrációs tesztben a felhasználó beprogramozza a kívánt rezgési profilt, majd amikor ez bent van a gépben, elindítják az erősítőt, majd a vezérlőből futtatják a tesztet. A rázórendszert és az erősítőt tehát külön működtetik. 

Amint a rázórendszer elindul, a térerőt a névleges (maximális) értékre állítják be és a ventilátor is a névleges fordulatszámon (50 Hz vagy 60 Hz) működik. Tehát teszt elindítása nélkül is, a rázórendszer jelentős mennyiségű energiát fogyaszt. A vibrációs terhelési vizsgálat megkezdésével az armatúra áramát megnövelik, hogy elérjék a szükséges rázóerő értéket.

A rázóhenger által kifejtett rázóerő nagysága a mezőáram és az armatúra áram szorzatával arányos. Ha a mezőáram csökken, növelni kell az armatúra áramot ahhoz, hogy fenntartsák ugyanazt az erőt. Ez azt jelenti, hogy van a rendszernek minden szükséges erőértékre egy, a minimális energiafogyasztáshoz tartozó optimális munkapontja, amit a mezőáram és az armatúra áram megfelelő kiegyensúlyozásával érhetünk el. A rendszer energiájának minimalizálása, mind a költségtakarékosság, mind a hosszútávú megbízhatóság szempontjából kívánatos, kevesebb energia a rendszerben, kevesebb stressz rendszerben!

További információkért keresse ügyfélkapcsolati munkatársunkat!